Megszületett a döntés, Bolsonarónak bíróság elé kell állnia puccskísérlet miatt
A legfelsőbb bíróság nyolc politikus vádemelése ügyében döntött, a többiekről később lesz eredmény.
A legfelsőbb bíróság nyolc politikus vádemelése ügyében döntött, a többiekről később lesz eredmény.
„Az éhínség és a szegénység nem hiány következtében áll elő, és nem természeti jelenség (…), hanem politikai döntések következménye” – hangoztatta Lula da Silva brazil elnök.
Korábban bekérették a Halmai Miklós nagykövetet amiatt, hogy Jair Bolsonaro bukott elnök két éjszakát a magyar külképviseleten töltött, miután eljárást indítottak ellene hazájában.
Lula da Silva a holokauszthoz hasonlította a gázai hadműveletet.
Két napos EU-Dél-Amerika-csúcstalálkozót tartanak Brüsszelben. Ez a történelem során a harmadik ilyen jellegű találkozó, amelyen valamennyi érintett ország a legmagasabb szinten képviselteti magát.
A brazil elnök szerint elődje politikája arra buzdította az illegális bányászokat, hogy szétdúlják a yanomami törzs területét. Tevékenységük nyomán méreganyagok kerültek a helyi vizekbe, és a bányászok betegségeket is terjesztettek.
A frissen megválasztott brazil elnök azt gyanítja, hogy Bolsonaro-párti hivatalos személyek segítettek a tüntetőknek behatolni az elnöki palotába.
Lula a vasárnapi eseményeket Twitteren terrorcselekménynek, illetve bűnöző és puccsista vandál pusztításnak nevezte.
A Brazíliavárosban történtek legnagyobb kérdése az, hogy Jair Bolsonaro exelnöknek volt-e köze az eseményekhez? Vélemény.
A brazil focistát kedden temették el, koporsójánál 100 éves édesanyja imádkozott.
680 ezren haltak bele a Covid-járványba Latin-Amerika legnépesebb országában.
A baloldali politikus harmadik ciklusát kezdi meg Brazília elnökekét. Elődje, az oktüóberi választáson elszenvedett vereségét el nem ismerő Jail Bolsonaro nem vett részt a beiktatáson, mert elhagyta az országot.
Floridába repült. A hatalmat így vasárnap az alelnök adja át a régi-új elnöknek, Lulának.
Brazília megválasztott elnöke üzent.
A tiltakozók a rendőrkapitányság épületét is megpróbálták elfoglalni.
Bírságot is kaptak, amiért „a demokratikus normákra nézve sértő” indítvánnyal éltek.
Megadta az engedélyt, hogy tárgyaljanak az átmenetről. Riválisával még mindig nem beszélt.
Minisztere szerint a beszédét írja, de Brazíliában sokan attól félnek, mindenáron a hatalomban akar maradni.
A brazil elnökválasztás második fordulójában sem sikerült fordítania a jelenlegi elnöknek baloldali kihívója ellen. Bolsonaro előzőleg azzal heccelte híveit, hogy veresége esetén nem fogja elismerni az eredményt.